Elkészült a töltött tojás ma délben. A Főzőiskola című újságban találtam egy jó kis receptet hozzá, egész jól sikerült, íme:
Dupla adagot készítettem, de ide az eredeti mennyiségeket írom.
Recept:
Hozzávalók:
5 tojás
10 dkg májkrém
2 dl tejföl
1,5 dl olaj
1 tk. mustár
só
fehérbors
fűszerpaprika
petrezselyemzöld
Elkészítés:
4
tojást keményre főzünk, hideg vízben kihűtjük, megpucoljuk, hosszában
kettévágjuk, sárgáját óvatosan kikaparjuk, az egyiket félretesszük.
Majonéz elkészítése:
A megmaradt nyers tojást szétválasztjuk, a sárgájához hozzáadjuk a
félretett főtt sárgáját, csipetnyi sót és a mustárt. Szerintem, hogy ne
legyen csomós, érdemes a főtt tojást villával jól összetörni. Én nem
tettem meg, és kicsit csomós is lett a végén. (Persze csinálhattam volna
géppel is, de annyira kevés volt az olaj nélkül, hogy gondoltam, nem
bíbelődöm. Ahogy ment bele az olaj, már érdemes lett volna a géphez
nyúlni, de már gondoltam, nem kenek össze annyi edényt, így is sok
mosatlan lett a végére.) Ezután vékony sugárban, folyamatos keverés
mellett hozzáadjuk az olajat. Itt jegyezném meg, hogy nehéz edényben
csináljuk ezt a műveletet, vagy nem kézi robotgéppel, mert egyszerre
csurgatni is meg keverni is nem tudjuk, elmászik az edény. Én ezt nem
tudtam, így egy kicsi olaj adagolása után kavartam, adagoltam, kavartam,
míg el nem fogyott az olaj. Így is jó lett! :)
A majonézbe
belekavarjuk a tejfölt, és sózzuk, borsozzuk. Én mondjuk frissen őrölt
feketeborsot használtam (szeretem a frissen őrölt borsot használni, a
bolti őrlésű helyett), ettől kicsit pöttyös lett, de nekem direkt
tetszik így :)
A megmaradt főtt tojássárgákat összetörjük
villával, hozzáadjuk a májkrémet, az apróra vágott petrezselyemzöldet
(ezt a hozzávalót kihagytam, mi nem szeretjük), a fűszereket és pár
kanál tejfölös majonézt. Jó kis kenhető masszát kapunk a végére.
Edénybe
öntjük a megmaradt tejfölös majonézt, majd nyomózsák segítségével
megtöltjük a tojásfehérjéket a májkrémes masszával, és a töltött
tojásokat a majonézes tejfölbe helyezzük. Na itt a töltésnél is volt egy
kis problémám, nincs nyomózsákom (beszerzendők listájára felvéve). Sok
helyen láttam főzős műsorban, hogy egy zacskó egyik sarkát levágva, abba
töltve a tölteni valót ugyanúgy jó az eredmény. Én ezt csináltam, de
sajnos több helyen kilyukadt, kettő is, így a végén kiskanállal tettem a
maradék masszát a tojásokra. A képen látható töltés a második
prototípus, egy patikás szatyor volt (természetesen kimosva)
Ja és
a díszítés! Aki szereti az ilyesmit, és ért hozzá, tegye! Nekem most a
praktikum volt a fő szempont, hogy könnyen tudjam a hűtőben tárolni, nem
várunk vendégeket. Így jól záródó műanyag dobozba tettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése